Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2023

Sylvia Day - Túl közel ( Fekete liliom - sorozat 1.)

Kép
Már a fülszöveg felkeltette az érdeklődésemet és tudtam, hogy itt valami egészen kacifántosan csodás történet fog kibontakozni, illetve  kirajzolódni a történetből. Ugyan még sohasem olvastam ez előtt az írónőtől, de ezt a továbbiakban pótolni fogom. Hiszen nagyon tetszik az arcpirító, már már vulgáris kifejezésekkel teli írásmódja, az átható és egyben túlfűtött erotikusabb részek érzékletes leírása. A szereplők egytől egyig hatalommániás és pénzhajhász emberek, akik mindent megtesznek, hogy megszerezzék amit és akit akarnak. A középpontban három nő vívódása, illetve hatalombéli játszmái folynak, melynek egy közös személye van, ő pedig Kane. A történetet elképesztő "szerelmi" szálak és titkok övezik, melyek még jobban felkorbácsolják az ember kíváncsiságát, azzal, ahogyan még újabb és újabb titkokat tárnak fel előttünk. A történet több szereplő szemszögéből is olvasható, ami nagyon tetszett, mert így betekinthettem a szereplők gondolataiba, átérezhettem az érzéseiket és olvas...