Jennifer L. Armentrout: Till death...- Míg a halál...

Ugyanakkor hiszem, hogy ha az embernek igazán fontos valaki, akkor történjék bármi is, sosem felejti el.

Tartalom:

Tíz év telt el az óta, hogy Sasha Keaton elhagyta nyugat-virginiai otthonát, miután kiszabadult a Vőlegény néven ismert kegyetlen sorozatgyilkos karmaiból.

Amikor Sasha tíz év után végül hazatér, hogy segítsen a családi fogadó körül, úgy tűnik, élete kirakósának darabjai végre a helyükre kerülnek. Amikor aztán a lányt ismét veszély fenyegeti, Cole Landis FBI ügynök is újra felbukkan, és fogadalmat tesz, hogy helyrehozza tíz évvel korábbi hibáját, és ezúttal megvédi őt.

Aztán eltűnik egy nő. Majd még egy, és a Vőlegény borzalmainak egyetlen túlélője egyre nyugtalanítóbb üzeneteket kap. Cole soha sem volt képes megbocsájtani magának, hogy nem tudta megvédeni Sashát, és mindenre kész, hogy most megtegye. Mert a lány szórakoztató szexissége alatt, amibe tíz éve beleszeretett, acélkemény erő lakozik, és emiatt csak még jobban szereti.

Valaki azonban figyel. Vár. Így Sasha első hibája könnyen az utolsó is lehet.

 

Véleményem:

Nagyon tetszett! Eddig is imádtam az írónő könyveit, de ez teljesen lehengerelt. Az egész történet egy nagy adrenalin bomba, melyet az írónő lassan adagol, majd jól felrobbant az adott pillanatban, ezzel fokozva a hangulatot. Végig csak kapkodtam a fejem, mert a történet végig tele van rejtélyekkel, fordulatokkal, borzalmakkal, melyet egy kis romantikával fűszerezve tesz egésszé. Nem csak a történet, de a szereplők közötti viszonyok is tetszettek. Sasha és Miranda kapcsolata, az a bizonyos igazi barátság, melyben minden helyzetben kiállunk a másikért, megvédjük és támaszai vagyunk egymásnak. Sasha és a  Cole közötti töltet baromi erős, az ők kapcsolatuk erős és igazi, még tíz év kihagyással is. Tetszett, hogy Cole gondoskodó, türelmes, védelmező, de legfőképpen az tetszett, hogy segít Sashának a múltbeli árnyakkal, traumákkal megküzdeni. Sasha pedig egy nagyon erős nő és az a  nagybetűs túlélő, akit 10 évvel ezelőtt elrabolt egy sorozatgyilkos, megerőszakolt, megkínzott és csak az utolsó pillanatban sikerül elmenekülnie. Viszont az, hogy újra bízni tud és szeretni, az mindenképpen nagy bátorságra vall. Azonban az, amikor kiderül a gyilkos kiléte, hát őszintén letaglózott, bár sejtettem, de az írónő olyan ügyesen elterelte a figyelmet róla, hogy a végén igazán meglepődtem. 


Összességében: 


Imádtam, hiszem ez  egy érzelmekkel teli történet, amely egyszerűen lehengerli az olvasót. Nagyon tetszett, hogy a sok borzalom és félelem között volt egy kis melegség, szeretet. Igazán lenyűgöző lett, az idei év egyik legjobb könyve! 


Kedvenc idézeteim: 


A tervezés türelmet igényel, márpedig a türelem igazi erény, amit hosszú évek várakozásával lehet elsajátítani.


Én azt vallom, hogy minden, ami egy fabatkát is ér az életben, minden, ami egy kis örömet és boldogságot nyújt, az szükségszerűen mindig bonyolultabb—magyarázta. - Ha valami könnyű, akkor az valószínűleg annyit is ér.


Soha ne mondd, hogy soha!


Köszönöm, hogy elolvastátok!

Puszi, B!






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vi Keeland - A játszma

Anne L. Green - Az ír farkas (Smaragd sziget 1.)

Anne L. Green - Az ír kastély titka (Smaragd sziget 2.)