Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2023

Vi Keeland - A kemény főnök

Kép
  Ez  a második  Vi Kelland regény, amit olvastam, de rá kellett jönnöm újra, hogy többet kéne olvasnom az írónőtől. Hiszen a könyvei tele vannak romantikával, humorral és viharos múltakkal, melyeket különböző féle módon szövöget és fon, míg végül egy tökéletesen boldog befejezés nem kerekedik belőle. Ezzel a regénnyel sem volt máshogy! Tetszett az, ahogyan Evie és Merrick találkoztak és ahol találkoztak először, de legfőképp a kínos interjú tetszett, ami után beindult ez az őrületes történet. Rendkívül tetszett ahogyan évődtek egymással és szívták egymás vérét, de legfőképp talán az fogott meg, hogy tudtak a problémáikról beszélni egymással. Egyszerűen imádtam olvasni minden sorát. Egyszerre volt humoros és reményteli, miközben főszereplő párosunk küzdött a múltjával és annak démonaival. Eviet és Merricket egymásnak teremtették, egyszerűen fantasztikus karakterek, tökéletes párosítás az övék. Hisz Evie a derűlátó tornádó, aki egy mindenben segítő jó tündér, és aki töké...

Claire North - Ithaka

Kép
Izgalom fogott el a könyv fülszövegét olvasva, hiszen teljesen odavagyok a görög mitológiáért és művészetért. Már a fülszövegből éreztem, hogy ebben a könyvben bizony valami különleges történet íródott bátor nőkről egy férfiak uralta világban. Az Ithaka című regény egy különleges világba kalauzol minket, ahol a háttérbe szorult nők kerülnek a középpontba egy nehéz helyzet közepette. Ahol nehéz a döntés és fontos az elővigyázatosság... Az elbeszélő személye nagyon különleges, aki nem más, mint Héra, Zeusz felesége. Héra elbeszélése egyszerre személyes, de mégis mindentudó, különleges légkört kerít az istennő elmesélése, egyfajta mesélő és kommentelő egyszerre.    Claire North  egyszerre szórakoztat és egy új kultúrával ismertetett meg minket, hiszen megjeleníti előttünk a kor vallási és filozófiai hagyományait. Tehát azt, hogy a hit szerint az emberi sorsokba az istenek beleszólhatnak , segíthetik vagy hátráltathatják azt. A főszereplőnk Pénélopé királyné, kinek férje...

Baráth Viktória - Bűnösök közt

Kép
Baráth Viktória ismét elkalauzolt minket a  veszélyekkel teli maffia világba, amely telis- tele van rejtélyekkel, ármánnyal és túlfűtött románccal. Az írónő előző maffiás sorozatát is imádtam és ezzel  a regénnyel sem volt máshogy. Imádtam olvasni a legapróbb részletekig, hiszen oly annyira aprólékosan mesél a banda zűrzavaros életéről, az életstílusról amit képviselnek, hogy szinte én is ott voltam a klubban, a bunkerben s a többi kiélezett helyzetben is.    A történet lassan indult, de annál inkább magába szippantott. Kapkodtam a fejem az események sokaságán, együtt izgultam Beccával a túlélésért és egyben szurkoltam neki, hogy találja meg a saját útját. Nagyon tetszett, hogy a történet előrehaladtával, Becca fokozatosan átalakul és elkezdi irányítani a saját életét, melyhez hozzásegítette a múlt elengedése és segítségére volt a kemény, ámde sebzett lelkű bandavezér, Logan is. Ahogy olvastam a regényt Becca szellemi fejlődése nagyon élesen kirajzolódott előttem, lá...