Baráth Viktória - Bűnösök közt
Baráth Viktória ismét elkalauzolt minket a veszélyekkel teli maffia világba, amely telis- tele van rejtélyekkel, ármánnyal és túlfűtött románccal. Az írónő előző maffiás sorozatát is imádtam és ezzel a regénnyel sem volt máshogy. Imádtam olvasni a legapróbb részletekig, hiszen oly annyira aprólékosan mesél a banda zűrzavaros életéről, az életstílusról amit képviselnek, hogy szinte én is ott voltam a klubban, a bunkerben s a többi kiélezett helyzetben is.
A történet lassan indult, de annál inkább magába szippantott. Kapkodtam a fejem az események sokaságán, együtt izgultam Beccával a túlélésért és egyben szurkoltam neki, hogy találja meg a saját útját. Nagyon tetszett, hogy a történet előrehaladtával, Becca fokozatosan átalakul és elkezdi irányítani a saját életét, melyhez hozzásegítette a múlt elengedése és segítségére volt a kemény, ámde sebzett lelkű bandavezér, Logan is. Ahogy olvastam a regényt Becca szellemi fejlődése nagyon élesen kirajzolódott előttem, láttam , hogy honnan indult és hova érkezett. Hiszen rájött, hogyha elengedi a múltat és nem menekül előle, akkor szabad lehet és a szabadság a legnagyobb kincs a világon.
Azzal, hogy Becca bekerül a motoros bandába egy fergeteges utazás veszi kezdetét, amely során látni fogjuk a jók és a rosszak közötti határvonalat, amely nem is olyan éles mint gondolnánk. Betekintést nyerünk a két világ értékrendjébe, melyek ugyan merőben más értékrendet képviselnek, de egy bizonyos ponton igenis összemosódnak és erre a bizonyos pontra hívja fel a figyelmet a történet.
Olvashatunk arról is, hogy nem mindenki szeretné ezt az életet, viszont van aki beleszületik és nem tud belőle egyszerűen kimászni és ez megnyomorítja a lelkivilágát. Becca és Logan szinte lelki társak ilyen téren, hiszen e két életútját vesztett lélek egymásra talál ebben a zűrös világban és erőt adnak egymásnak. Azonban a kapcsolatuk kimerül a szexnél és barátságnál, vajon lehetett volna több is közöttük?
A regény annak ellenére, hogy kissé lassan indult be, annál több a izgalommal és fordulattal ajándékozza meg az olvasót. Egyik kalandból esünk a másikba és a végén oly annyira felgyorsulnak az események, hogy csak úszunk az árral és megdöbbenünk, ha elfogy a lap. Nagyon tetszett. hogy beleszőtte az írónő a történetbe az előző sorozatainak a szereplőit, jó volt olvasni újra róluk. Tetszett ez a tömör, izgalmas és fordulatokkal teli történet, melyet az írónő megspékel némi érzelmi kavalkáddal is.
Végre megtanultad, hogy a világ nem csak fekete vagy fehér. A jó oldalon is vannak rosszak, ahogyan a sötét oldalon is rálelhetünk valami egészen gyönyörűre.
A könyv, itt található:
Megjegyzések