L. J. Shen - Mennyei kísértés
Indie és Alex története egyszerre törte össze és építette újjá a szívemet. Lenyűgözően drámai és érzéki volt minden egyes mozzanat, melyet rendkívül körültekintően, néhol kisebb- nagyobb trágársággal színezett az írónő. Nagyon szerettem Indie karakterét, az egyszerű segítőkész lányt, aki csak a családjának szeretne segíteni azzal, hogy vigyáz Alexre. Indie karaktere tiszta, fényes és kedves, ellentétben Alexel, aki mindent megtesz, hogy megnehezítse azt a három hónapot, melyet együtt kell majd tölteniük. De mindeközben Alex megmutatja az érzékeny és sebezhető oldalát is a lánynak, amivel elindítja a lavinát. A kettejük lavináját, mely mindent maga alá temet és új emberként, egy párként szálnak ki majd alóla.
Imádtam figyelni a magas ívű karakterfejlődést, ami végbe ment a történet során. Azt ahogyan a különbségeik dacára mégis egymásra találtak és boldoggá, teljessé tették egymás lelkét. Azt hiszem ezért is szeretem olvasni az írónő könyveit, hiszem a történeteiben minden lehetséges, itt is lehetséges volt minden. Hiszen ki gondolta, hogy Alexnek, ha távolról is, de köze van Indie szüleinek a halálához?! Ki gondolta volna, hogy Indie bátyja is függő lesz, akár Alex? És ki gondolta volna, hogy mindezt a szerelem és a változás áthidalja és boldogok lesznek? Hát én, hiszen L. J. Shen a legkülönbözőbb karakterekből is képes tökéletesen összepasszoló párt alkotni.Imádtam olvasni minden sorát a könyvnek, hiszen érzelmek sokasága és kavalkádja futott át rajtam az olvasása közben. Mindamellett, hogy két megtört lélek egymásra találásáról szólt, közben olvashattunk a rocksztár élet sötétségeiről. Arról, hogy milyen az , amikor beszippant a függőség és, hogy melyik az a pont amikor már nem tudsz kiszállni. Rendkívül érdekesnek és tanulságosnak éreztem ezeket a részeket, hiszen talán nem is kell más segítség csak egy kék hajú bébiszitter a magángéped fedélzetére.
A Mennyei kísértés egy alaposan és szívet facsaróan kidolgozott történet, melyben beleszeretsz egy rocksztárba és függője leszel az írónő többi fenomenális történetének.
Melyben ellopják és összetörik a szíved, de mégis könyörögsz a folytatásért. Szívből ajánlom!
Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
A könyv, itt található: https://alomgyar.hu/konyv/mennyei-kisertes
Megjegyzések