Vi Keeland - A játszma

Vi Keeland regényei elkalauzolnak minket a romantika csodálatos bugyraiba, ahol az izzó szenvedélyt a múlt titkai fűszerezik s teszik izgalmassá. Szeretem az írónő könyveit hiszen létrehoz bennük egy eleinte nem igazán szokványos párt, akik nem tökéletesek és nem is törekednek arra, viszont egymásnak azzá válnak és ezáltal az olvasónak a szívéhez nőnek.

Christian a zseniális focista, aki humorával, kitartásával és ördögi huncutságával teljesen leveszi a lábáról  Bellát, aki már már foggal körömmel ragaszkodik ahhoz, amit Ő statisztikailag kiszámolt magának. Tehát, hogy Julian a tökéletes társ számára, ám ezt a jóképű focista és a közöttük táncoló húzó erő igencsak keresztül húzza ezt. Bella élete fenekestül felfordult akkor amikor megörököl egy focicsapatot a néhai apja után és ezt tetézi talán az is, hogy Christián ostrom alá veszi őt. 

Bella és Christian kapcsolata nem indul felhőtlenül, sőt egyenesen cikin kezdődik, de a sztárfocista mindent megtesz azért, hogy becserkéssze újdonsült Főnökasszonyát. Bellának nehéz megbíznia másokban, hiszen sok megpróbáltatás érte Őt az életben, de Christian rászolgál a bizalmára, hiszen valóra váltja a  gyermekkori legboldogabb emlékei is.. A közöttük lévő érzelmi hálózat egyszerűen meseszerű és körbeöleli az olvasót és átmelengeti a szívét. Bella úgy bontakozik ki Christian szerelmétől, mint egy bábjából előbújó pillangó. Hiszen a szerelem ezt teszi az emberrel, repteti. 

Imádtam olvasni a regényt, egyszerűen faltam a sorokat és nagyokat nevettem Christian lehetetlen becserkészi módjain, amik egyszerre voltak viccesek és aranyosak is egyben. Mélyen megérintett a történetben rejlő szeretet. Köszönöm, hogy olvashattam ezt a csodálatos regényt!

- A szerelem nem mindig logikus, Bella. Lehet irracionális is.

- Az irracionálistól csalánkiütést kapok.

A könyv, itt található:https://alomgyar.hu/konyv/a-jatszma


                                                               



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anne L. Green - Az ír farkas (Smaragd sziget 1.)

Anne L. Green - Az ír kastély titka (Smaragd sziget 2.)